Amióta az eszemet tudom, Popper Péter, bölcs jógi vagy Buddha szerettem volna lenni (és táncos). Az a fajta csendes, belső mosolyú figura, akit már semmi sem érint meg a vihar közepén.
Ismerős a forgatókönyv, ugye? Te is megtervezted már fejben ezt a megvilágosodott önmagad?
Hát, jelentem: ez nem én vagyok.
Engem cibál a valóság, a gondolatok, meg vasárnap hajnalban a szomszéd centrifugája.
Billegek, mint egy Keljfeljancsi, és bár a jógamatracon rugalmas vagyok, az életben olykor még merev, mint a bot. Na, ja.
Talán kár is keresni a nagy, spirituális középpontot. Szerintem nincs se egyensúly, se fix pont, csak mozgás van. Folyamatos igazítás.
Az egész pontosan olyan, mint a biciklizés : ha megállsz, eldőlsz. Úgyhogy nincs más hátra, tekerni kell.
És mi van, ha ma megint kibillentem, és kezdhetem elölről az egészet?
Hát istenem… Legfeljebb holnap is mehetek vissza a balettbe ugrálni.
